„Először minden növénnyel az otthon körüli kertemben kísérleteztem. Majd 10 éve ültettem el az első növényeket a Patikakertben.”

A hirtelen sütött szűzérmék annyira nem Közel-Kelet kompatibilisek, de ennek a receptnek a lényege megint nem a hús. És nem is a házilag eltett harissza, amivel feldobtam az ételt, nem mellesleg annak kapszaicin tartalmával rásegítettem kicsit a metabolizmusomra (nyáron, ha majd befőzök, sort keríthetek a harissza recept leírására… már ha érdekel titek…
2018. május 27.

Nagyon örülök neki, hogy már arról is jelennek meg cikkek, hogy nem is annyira biztos, hogy a gyümölcslevek egészségesek… És én most kizárólag az ún. 100%-os gyümölcslevekre gondolok, mert a cukorral édesítettekről egyáltalán nem szeretnék szót ejteni… Félreértés ne essék: nem vagyok TELJESEN ellene a (frissen facsart) gyümölcsleveknek, de… …
2018. május 23.

Ez a recept csak úgy magától jött, mint sok más… Sima csirkehúslevesként kezdte pályafutását (tanyasi csirkeaprólék, a bőrökkel együtt), a végeredmény mégis egy talán magyar-vietnáminak mondható, fúziós, de nagyon is házikosztos frissítő leves lett, anélkül, hogy bármilyen receptet megnéztem volna… Mikor a hús már majdnem puha volt a levesb…
2018. május 21.

Ebben a süteményben van cukor, mert karamellt édesítővel nem lehet csinálni. De én annak a híve vagyok, hogy nem túl gyakran igenis lehet cukrot enni annak, aki nem szenved komoly szénhidrátanyagcserében, inzulinrezisztenciában, cukorbetegségben (és ezek közül van olyan, ami visszafordítható, türelemmel, odafigyeléssel, megfelelő táplálkozással és mozg…
2018. május 18.

Világviszonylatban az elmúlt negyven évben tízszeresére nőtt az elhízottak száma az 5-19 éves korosztályban. Egy új kutatás szerint 2022-re már több lesz az elhízott fiatal a világon, mint amennyi a sovány. Az új kutatási eredményekhez – amelyeket a Lancet nevű szaklapban jelentették meg – több mint ezer tudós szolgáltatott adatokat az 1975 és 201…
2018. május 18.

Azt talán nem nagyon kell magyarázni, hogy miért jó az eper, főleg a szabadföldi, és ami keveset utazott. Ebben a receptben különösen, hiszen nyersen használjuk. Így a magas C-vitamin tartalma is megmarad. A rebarbara zöldség, az angoloknál gyakran használják süteményekbe (én is jövök majd egy süti-recepttel). Viszont a kínai, tibeti orvoslás 4000 év…
2018. május 15.

Hiába van sok milliárdnyi a „bifidus essensis”-ből az üzletben kapható joghurtokban ;-), és van ráírva, hogy „élőflóra”…. Kipróbáltam, halottabb nem is lehetne, ugyanis még joghurtot se lehet vele oltani… Pedig tudok joghurtot készíteni, még papírom is van róla :-). Ha bél-, emésztési-, netán bőrproblémáid vannak, vagy antibiotikumot kelle…
2018. május 11.

A spárga tartalmaz egy csomó hasznos hatóanyagot és vitamint (A-, B2, B3, B5, B6, B7, C-, E, cink, karotinok), de a folsav ezekből kimondottan kiemelkedik mennyiségében is és hasznosságában is. A folsav a spárgában rendkívüli mennyiségben megtalálható (1 grammban 1 mikrogramm, ami azt jelenti, hogy 100 g elfogyasztása már fedezi a napi szükségletet.) A fol…
2018. május 10.

itt a link a videóra: http://energyatanyage.com/ Véletlenül kezdtem el hallgatni ezt a videót, fogalmam se volt, hogy mi lesz az üzenete, csak annyit tudtam, hogy az ún. „super-food”-okról lesz benne szó… Röviden: Dr. Steven Gundry, M.D. az egyik legismertebb szívsebész az Kaliforniában. Több évvel ezelőtt kezdte el kutatni azt, hogy a betegei körében tu…
2018. május 9.
Nincsenek termékek a kosárban.