|

„Fekete erő” torta- szerintem a gyógyszertárban kellene árulni, de komolyan!

Most azt hiszed, hogy viccelek. De nem. Ebben a sütiben összegyűjtöttem egy csomó “jó barátomat”, amik, az olvasmányaim és a saját tapasztalataim alapján a civilizációs betegségek egyik fő okát hivatottak orvosolni, az ún. mikro-tápanyagok hiányát.

Ezért kapta tőlem a “Fekete erő” torta, szerintem nagyon megtisztelő elnevezést.

(Egyszer, pár évvel ezelőtt elkészítettem ezt a tortát a dokimnak is, és kis kártyára ráírtam, hogy pontosan mit tartalmaz… 🙂 )

Ez a sütemény eléggé férfias, karakterben is, és kinézetben is (igen, én erre rá is játszottam a mostani díszítéssel ;-)). Tehát nyugodtan elkészítheted a “teremtés koronájának” a szülinapjára, vagy egy jónak ígérkező hétvégére, de a karácsonyi délutáni kávéhoz is illeni fog. De a nagy részét TE edd meg!

Ugyanis nemcsak férfiaknak hasznos, sőt, a nőknek még sokkal inkább!!!, hiszen a nők körében egyre szaporodó endokrinológiai/hormonális/meddőségi problémák gyógyításának segítésében (inzulinrezisztencia, pajzsmirigy gondok, PCOS,…) kiválóan alkalmazható.

A recept előtt beszéljünk egy kicsit arról, hogy miért gondolom -teljesen komolyan-, hogy gyógyszertárban kellene árulni és receptre kellene felírni ezt a sütit.

A vörösborban lévő resveratrol rákellenes, vércukorcsökkentő, kardiovaszkuláris rendszert gyógyító hatása bizonyított.

A fekete bogyósokban lévő antocianinok fogyasztása esetén a gyulladásos folyamatokat jelző CRP szérumszintje alacsonyabbnak bizonyult, és mint már többször írtam, a testben lévő, rejtett gyulladások sok krónikus betegséget okoznak. Már bizonyított az is, hogy az antociánok hatására a glükóz- és a zsírsav-anyagcserét szabályozó ún. adiponektin vérszintje alakul kedvezően. Az adiponektin egy hormon, amely fokozza az izmok szénhidrátot energiává alakító képességét; segít, hogy a test jól hasznosíthassa az inzulint, az energiaforrásoknak (például a glükóznak) a sejtekhez való eljuttatására.

A magas kakaótartalmú, jó minőségű csokoládé egy szintén hatásos antioxidáns (a benne lévő tannin és nyomelemek miatt).

Ha eddig nem kaptál kedvet az elkészítéséhez, akkor valószínűleg nagyon fáradt lehetsz, de akkor meg még inkább csináld meg 🙂 !!!

Amúgy nem bonyolult az elkészítése, és ha nem babrálsz különösebben a díszítéssel, mert TÉNYLEG GYÓGYSZERKÉNT nézel rá, akkor szinte semmi különösebb energiát nem igényel.

Az alábbi recept kimondottan inzulinrezisztenseknek készült, cukor nélkül, minimális fehér liszttel. Készítettem már mandulaliszttel is, azzal is nagyon finom, és akkor még pluszban egy csomó kitűnő aminosavat, E- és B vitaminokat is vihetünk be a szervezetünkbe…. és nem mellesleg azonnal gluténmentes is lesz a sütink! 🙂 

Tészta hozzávalók:

  • 125g puha vaj
  • 125g cukor (ha fogyasztasz) vagy ennyi cukornak megfelelő édesítőszer (aki nem fogyaszt cukrot, annak 30g DW 1:4 stevia/eritrit keverék)
  • 3 tojás, lazán felverve
  • 150ml száraz vörösbor (Cabernet Sauvignon vagy Merlot, vagy más, de csakis jó minőségű!!!)
  • 2 kávéskanál Patikakert Froot Ritual vagy más cukormentes fekete bogyós püré, esetleg cukormentes lekvár
  • 125 g búzaliszt
  • 1tk őrölt fahéj
  • 1/4 tk őrölt szegfűszeg
  • 1 ek kakaópor
  • 1 tk sütőpor
  • 65 g min. 70% cm fekete csokoládé
  • vanília.

“Áztatófolyadék” hozzávalók:

  • 50 ml víz
  • 40 g cukor, vagy annak megfelelő természetes édesítőszer (10 g DW 1:4)
  • 150 ml száraz vörösbor

Tetejére rácsorgatni:

  • Valamilyen fekete bogyós cukormentes lekvár
  • 2 tk Patikakert Froot Ritual (jelentősen hozzáad a hatóanyagokhoz és nem mellékesen az ízéhez is :-))
  • opcionálisan fekete bogyós (ez most éppen az én jó barátom, a fekete málna)

Csokilapocskák VAGY Patikakert Super Froot Cocoa lapkák:

  • a képen lévő csokilapocskákat 100 g cm fekete csokiból készítettem
  • de egyszerűbb, ha a rácsorgatott Froot Ritual-os lekvárkeverékre még, amikor meleg, egyszerűen „ráragasztgatni” vagy a tortás tál szélét megszórni pl. Super Froot Cocoa lapkákat… MÉG TÖBB CSOKI ÉS FŐLEG MÉG TÖBB EGÉSZSÉG!!!! 🙂

Elkészítése:

A sütőt 160- 170°C fokra felmelegítem. Egy kuglóf formát kivajazok, és kilisztezem (ha szilikonos, nem kell lisztezni). A csokit felolvasztom, kicsit visszahűtöm. A vajat és az édesítőszert fehéredésig habosra keverem. A felvert tojásokat 3 részben, fokozatosan  adagolom hozzá, közben tovább verem. Hozzáadom a vörösbort, a Patikakert Froot Ritual-t az összes fűszert, kakaóport, liszteket és sütőport. Nem szabad túlkeverni, hogy levegős maradjon., Hozzákeverem a langyosra hűlt csokoládét. A formába öntöm és 35-45 percig sütöm.

Ezután 20 percig hűtöm, kiveszem a formából, és szobahőmérsékletre kihűtöm.  A formát azonnal elmosom, mert abba tesszük az “áztatólevet”. Ahhoz felfőzöm a hozzávalókat. A lé felét a formába visszatöltöm, és visszahelyezem a süteményt a formába. A tetejére rálocsolgatom a lé másik felét, hogy mindenütt legyen belőle. Ha már minden folyadékot felszívott a süti (kb. 20-30 perc), akkor vigyázva kiemelem a formából és rácsra, vagy tálcára helyezem.

A cukormentes, fanyar ízű lekvárt felmelegítem, ha vastag réteget szeretnék, tehetek bele pici zselatint is. Ebbe is teszek Patikakert Froot Ritualt. Rácsorgatom a sütire, úgy, hogy az szép fényt kapjon.

Kaphat egyszerű csokimázt is, persze, de akkor kimaradnak a hasznos antocianinok ☹ ☹ ☹, ha lehet, ne tegyük 🙁

A csokilapokat úgy készítem, hogy az olvasztott csokit kis adagokban két műanyag fólia közé nyomom, és legalább  egy órát hűtőben hűtöm. Mivel most maradt a zselés gyümölcsöntetből, ezért hirtelen ötlettől vezérelve, “művészien” rácseppentettem a lapokra, és újra hűtőbe tettem a csokilapocskákat.

Szeretik észrevétlenül „lelopogatni” a tortáról 🙂 🙂 :-)….

Hasonló bejegyzések

  • A feketeberkenye antocianinok hatása és mechanizmusa a májfibrózisra

    A májfibrózis kóros elváltozás, amely a krónikus májbetegségek egyik fő problémája. Az Aronia melanocarpa Elliot antocianinok (AMA) fontos biológiailag aktív anyagként erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, és bizonyos megelőző és terápiás hatásokat gyakorolhatnak a májfibrózisos betegségekre.

  • Limonádék, virágok hozzáadásával – egyszerű és finom :-)

    Ha elolvasod az apróbetűs részt a bolti limonádékon, akkor szerintem elszörnyedsz. Ne vedd meg, méreg. Jó hír, hogy az éttermekben már lehet friss limonádét kapni, de mikor felteszem a kérdést a pincérnek, hogy „kezeletlen citromot használtak-e a készítésekor?”, akkor sajnos még a legjobb helyeken is csak pislognak rám….. 🙁 Ezért aztán én gyakran …

  • Az én mediterrán, könnyű töltött paprikám, egy különleges fűszerkeverékkel bolondítva- sokkal finomabb, mint ahogy kinéz

    A töltött paprikát sokan, sokféleképpen készítik. Lányok öröklik a receptet az anyjuktól, persze, ha szerencséjük van, és tud az anyukájuk főzni :-). Nálam nem ez a helyzet, én alapjaiban változtattam meg az otthoni receptet, pedig az anyukámé is finom volt…. Az én verzióm nagyon könnyű és van benne egy-két csavar. A családomnak így ízlik, és …

  • Napvédő krémek helyett napvédő táplálkozás

    Az elmúlt időkben sajnos megnőtt a melanómás megbetegedések száma, és mindenki az erősödő UV-sugárzásról beszél. A másik oldalon viszont a nap gyógyító erejére nagyon is szükségünk van, ugyanis a magyar lakosság nagy része D-vitamin hiányos. Hogyan oldjuk fel ezt az ellenétet? Megfelelő táplálkozással. A fekete bogyósokban lévő antocianinok…

  • A polifenolok hiánya komoly betegségeket és krónikusan alacsony energiaszintet eredményez…egy amerikai kutatás eredményei

    itt a link a videóra: http://energyatanyage.com/ Véletlenül kezdtem el hallgatni ezt a videót, fogalmam se volt, hogy mi lesz az üzenete, csak annyit tudtam, hogy az ún. „super-food”-okról lesz benne szó… Röviden: Dr. Steven Gundry, M.D. az egyik legismertebb szívsebész az Kaliforniában. Több évvel ezelőtt kezdte el kutatni azt, hogy a betegei körében tu…

  • Édesség a nyári hőségben- friss zselé, harmonikusan egymáshoz illő összetevőkből

    Azt talán nem nagyon kell magyarázni, hogy miért jó az eper, főleg a szabadföldi, és ami keveset utazott. Ebben a receptben különösen, hiszen nyersen használjuk. Így a magas C-vitamin tartalma is megmarad. A rebarbara zöldség, az angoloknál gyakran használják süteményekbe (én is jövök majd egy süti-recepttel). Viszont a kínai, tibeti orvoslás 4000 év…