Nyers céklasaláta, harmonikus ízekkel és sok hasznos fito-nutrienssel

Van már sült cékla és fermentált cékla is a receptjeim között. De a nyers céklasalátának egy olyan verzióját mutatom most be, ami szerintem az egyik legjobb ízvilággal rendelkezik, nem mellesleg pedig gyulladásgátló hatóanyagokkal van felturbózva.

A gyömbér, főleg, ha nyersen fogyasztjuk, nagyon jó gyulladáscsökkentő. Persze kitűnő főzve, pirítva az indiai ételekben, vagy a gyömbérteában is, de az a legjobb, ha egyszer így, másszor úgy fogyasztjuk.

Ugye, azt tudjátok, hogy a céklában lévő sötétlila szín nem ugyanannak a hatóanyagnak a színe, mint ami a fekete bogyósokban van? A céklában betain van, a fekete bogyósokban pedig antocianinok adják a sötét színt, és más a hatásuk is. De ezekről már írtam előzőleg, így most jöjjön inkább a recept!

Hozzávalók, hozzávetőlegesen:

  • 0,5 kg megtisztított cékla
  • ugyanannyi vagy valamivel kevesebb jégcsapretek, vagy sörretek
  • 2 ujjnyi friss gyömbér
  • újhagyma, vagy apróra vágott lila hagyma, nem kell sok, kb. 2 evőkanálnyi
  • egész római kömény, kb. 1 evőkanál
  • 2 dcl fehér joghurt (elhagyható, és jó minőségű olajjal helyettesíthető)
  • bors

Elkészítés:

A megtisztított, meghámozott céklát és fehér retket vékony csíkokra szeleteljük, legegyszerűbb robotgépben. A hagymát apróra vágjuk. A gyömbért apró lyukú reszelőn lereszeljük. Sózzuk, borsozzuk és a joghurttal vagy olajjal összekeverjük. A zsiradék nagyon fontos, mert sokkal jobb a felszívódása a benne lévő anyagoknak, és a zsiradék az epeműködést is segíti, a nyers zöldségek megemésztésében.

A római kömény szárazon pirítva még finomabb, de ha nincs erre időnk, nyugodtan mehet bele pirítás nélkül is.

Kóstoljátok meg, biztos vagyok benne, hogy ízleni fog!

Hasonló bejegyzések

  • Édesség a nyári hőségben- friss zselé, harmonikusan egymáshoz illő összetevőkből

    Azt talán nem nagyon kell magyarázni, hogy miért jó az eper, főleg a szabadföldi, és ami keveset utazott. Ebben a receptben különösen, hiszen nyersen használjuk. Így a magas C-vitamin tartalma is megmarad. A rebarbara zöldség, az angoloknál gyakran használják süteményekbe (én is jövök majd egy süti-recepttel). Viszont a kínai, tibeti orvoslás 4000 év…

  • Lányok, egyetek spárgát, mert nemcsak egészségesek, de szépek is lesztek :-)!

    A spárga tartalmaz egy csomó hasznos hatóanyagot és vitamint (A-, B2, B3, B5, B6, B7, C-, E, cink, karotinok), de a folsav ezekből kimondottan kiemelkedik mennyiségében is és hasznosságában is. A folsav a spárgában rendkívüli mennyiségben megtalálható (1 grammban 1 mikrogramm, ami azt jelenti, hogy 100 g elfogyasztása már fedezi a napi szükségletet.) A fol…

  • Cukros üdítők és gyümölcslevek helyett igyunk fermentált limonádét!

    Én már régóta mondogatom, hogy egyáltalán ne igyunk gyümölcslevet, még hozzáadott cukor nélkülit sem (lásd az ingyenesen letölthető „13+1 tipp&trükk az egészséges táplálkozáshoz” dokumentumot)! Helyette készítsünk gyors, erjesztett limonádét, amiben nagyon kevés cukor van, viszont annál több hasznos baktérium, ami javítja a mikrobiomunk (és egé…

  • Baba ganoush, a keleti padlizsánkrém, citrom helyett fermentált cukkinivel

    Talán ismeritek a „baba ganoush”-t, a Közel-Kelet kedvelt padlizsánkrémét. Hasonló a mi erdélyi padlizsánkrémünkhoz, de majonéz helyett tahinivel, azaz szezámmagkrémmel készül. Én most csavartam rajta egyet, citromlé helyett fermentált cukkinivel oldottam meg a szükséges savasságot. Sőt, még egy spontán ötlettől vezérelve, fermentált paradicsom héjából készült fűszersóval tálaltam.