„Fúziós” húsleves, házikoszt módra, sok zsenge, ropogós zöldséggel

Ez a recept csak úgy magától jött, mint sok más…

Sima csirkehúslevesként kezdte pályafutását (tanyasi csirkeaprólék, a bőrökkel együtt), a végeredmény mégis egy talán magyar-vietnáminak mondható, fúziós, de nagyon is házikosztos frissítő leves lett, anélkül, hogy bármilyen receptet megnéztem volna…

Mikor a hús már majdnem puha volt a levesben, akkor tettem bele a hagyományos sárgarépa-zeller-karalábé-petrezselyemgyökér kombót.

Kövezzetek meg, de én soha nem az elején teszem bele a zöldséget, mert nem szeretem az agyonfőtt zöldséget …. Egy hirtelen ötlettől vezérelve (magyarul megkívántam a gyömbért, ami kitűnő antioxidáns, gyulladáscsökkentő és emésztésjavító gyógynövény, együk gyakran!) azonnal került bele egy jókora gyömbérdarab is, jól megmosva, nagyobb darabokra felvágva.

Mikor a zöldségek már ehetők, de még ropogósak voltak, lezártam a tüzet a leves alatt, és jó sok szeletelt retekkel, újhagymával, félbevágott zsenge zöldborsóhüvelyekkel bolondítottam meg. Nem főztem tovább! Chilit nem tettem bele, mert a kétéves unokámat vártam, és jól tettem, mert nagyon ízlett neki!!!

Próbálkozzatok ti is bátran, jó alapanyagokból, jó kedvvel csakis jó étel készülhet… 🙂

Hasonló bejegyzések

  • Limonádék, virágok hozzáadásával – egyszerű és finom :-)

    Ha elolvasod az apróbetűs részt a bolti limonádékon, akkor szerintem elszörnyedsz. Ne vedd meg, méreg. Jó hír, hogy az éttermekben már lehet friss limonádét kapni, de mikor felteszem a kérdést a pincérnek, hogy „kezeletlen citromot használtak-e a készítésekor?”, akkor sajnos még a legjobb helyeken is csak pislognak rám….. 🙁 Ezért aztán én gyakran …

  • Nyers céklasaláta, harmonikus ízekkel és sok hasznos fito-nutrienssel

    Van már sült cékla és fermentált cékla is a receptjeim között. De a nyers céklasalátának egy olyan verzióját mutatom most be, ami szerintem az egyik legjobb ízvilággal rendelkezik, nem mellesleg pedig gyulladásgátló hatóanyagokkal van felturbózva. A gyömbér, főleg, ha nyersen fogyasztjuk, nagyon jó gyulladáscsökkentő. Persze kitűnő főzve, pirítv…

  • Cukros üdítők és gyümölcslevek helyett igyunk fermentált limonádét!

    Én már régóta mondogatom, hogy egyáltalán ne igyunk gyümölcslevet, még hozzáadott cukor nélkülit sem (lásd az ingyenesen letölthető „13+1 tipp&trükk az egészséges táplálkozáshoz” dokumentumot)! Helyette készítsünk gyors, erjesztett limonádét, amiben nagyon kevés cukor van, viszont annál több hasznos baktérium, ami javítja a mikrobiomunk (és egé…

  • Nem mindennapi zellerkrémleves – Anyagcserét serkentő levesek I.

    Sorozatom első darabja egy nem mindennapi zellerkrémleves. A célom az, hogy kicsit megpiszkáljam az anyagcsere rendszerem, hiszen időnként szükségünk van erre, mert sajnos, több okból is hajlamos lassulni, még akkor is, ha sok mindent megteszünk azért, hogy ez ne történjen meg. 🙁 Ez a leves (és terveim szerint a többi is) többféleképpen hat majd pozitív…

  • A koreaiak hosszú és egészséges életének titka: a kimcsi

    Ahány ház, annyi kimcsi :-). Koreában nincs étkezés kimcsi nélkül. Tanulhatnánk tőlük ;-). A koreiai savanyított káposztának, a kimcsinek számtalan fajtája van és óriási rajongótábora szerte e földkerekségen. Ez nem véletlen, hisz nemcsak különlegesen finom ízvilága teszi vonzóvá, hanem a mostanra már tudományosan is bizonyított egészségvéd…

  • Az antocianinok a mikrobiom (bélflóra) védelmezői – a legújabb kutatások eredményei a Polifenol Active hatóanyagáról

    Sokaknak még meglepőnek tűnik, de ma már biztosan tudjuk, hogy egészségi állapotunkat 80%-ban beleink állapota határozza meg, mivel az immunrendszerünket a legnagyobb részben a belekben található ún. mikrobiom összetétele befolyásolja (a mikrobiom a testünkben élő mikróbák összessége, amelyek száma tízszer több a saját sejtjeink számánál, génáll…