Tzatziki porcsinból és borágóból – avagy úgy eszünk, mint az angol királynő!!!

Persze, hiszen ő elvi kérdést csinál abból, hogy kizárólag szezonzöldséget és gyümölcsöt eszik, hiszen a „soha-nem-látott napot” epret minek egye meg??? Nem árt tudni, hogy éppen 92 éves… talán tudhat valamit…

Én ehhez én pluszban még a saját filozófiámat is hozzáteszem: együnk karakteres, erős növényeket… akkor mi is karakteresek és erősek leszünk…;-)

Amúgy nem viccelek!!!

Szóval, még nincs saját uborkám, és a zöldségesnél csak rusnya, fáradt uborkák üldögéltek… nem sokáig kellett törnöm a fejem, mert tudtam, hogy van két olyan növény a kertben, ami tökéletes lesz az uborka pótlására, sőt sokkal jobb!!!!!!!!!

Tehát a mai receptet a kövér porcsin (Portulaca oleracea) és a borágó (Borago officinalis L.), népies nevén „uborkaszagú fű”. Előbbit gyomnövényként tartjuk számon, pedig gyógynövény, ugyanúgy, mint a borágó is, aminek később gyönyörű kék virágai lesznek (biztos teszek fel majd még valami édességet vele), és én védőnövényként (is) vetem az ágyásokba.

Úgy jutott eszembe a saláta, hogy a borágó levelének valóban van uborkaíze, de ha ilyen növényetek MÉG nincs a kertetekben, akkor csináljátok csak porcsinból, mert …

A kövér porcsin az omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növény. E zsírsavak a halolajban fordulnak elő. Innen származik gyulladásgátló és véralvadást gátló (tehát vérkeringést serkentő, érelmeszesedés kialakulásának veszélyét mérséklő) tulajdonsága. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutation tartalamának köszönhetően antioxidáns és immunerősítő hatást fejt ki. A vér koleszterin- és cukorszintjére kifejtett hatásával védi az artériákat. Ásványi sókat: kalciumot, káliumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz.

borágó gyógyhatása a kalcium- kálium- és egyéb ásványi só-tartalmának köszönhető. Flavonoidokat, alkaloidokat és némi illóolajat tartalmaz. A magjában található gamma-linolénsav csökkenti a vér zsír- és koleszterin-szintjét. Teája vizelethajtó hatású, alkalmas vese- és hólyagbántalmak enyhítésére. Leveleinek forrázata serkenti a mellékvesék működését, ezért gyakran alkalmazzák pánikbetegség esetén szorongás oldására.
A pikkelysömör elleni készítmény egyik fő hatóanyaga a Füstikefűvel (Fumarie herba) együtt.

Ennyi!

Tzatziki receptet nem írok, találtok eleget a világhálón…

Nagyon-nagyon finom volt, sokkal jobb, mintha egy „soha-napot-nem-látott”, fonnyadt uborkából csináltam volna!!!! 🙂

https://www.vitalzone.hu/erzsebet-kiralyno.html

Hasonló bejegyzések

  • Cukros üdítők és gyümölcslevek helyett igyunk fermentált limonádét!

    Én már régóta mondogatom, hogy egyáltalán ne igyunk gyümölcslevet, még hozzáadott cukor nélkülit sem (lásd az ingyenesen letölthető „13+1 tipp&trükk az egészséges táplálkozáshoz” dokumentumot)! Helyette készítsünk gyors, erjesztett limonádét, amiben nagyon kevés cukor van, viszont annál több hasznos baktérium, ami javítja a mikrobiomunk (és egé…

  • Nyers cukkinisaláta, mindenféle jóval

    A cukkini egy nagyon jó alapanyag, mert felveszi az ízeket. És nyersen még a vitaminok is megmaradnak benne… tehát így még inkább szeretjük… :-)!!! Hozzávalók: 2 kisebb, színes cukkini – ha van sárga és zöld is, az még jobb, de a zöld is pont olyan jóízű lesz dió, ízlés szerinti mennyiségben feta sajt, ízlés szerinti mennyiségben, vagy k…

  • Együnk vagy ne együnk hüvelyeseket? A harira leves receptjének margójára

    A harira leves, amit nagyon szeretek készíteni, mert annyira finom, hüvelyesekből készül: csicseriborsóból, lencséből, én néha még egy kis zöldbabot is teszek bele, sőt vöröslencsével sűrítem liszt helyett. Itt álljunk meg egy pillanatra. Több diéta és táplálkozási tanácsadó egyáltalán nem javasolja a hüvelyesek fogyasztását. Vannak, akik egye…

  • Hogyan készüljünk a hidegebb napokra? Tippek, trükkök őszre

    Követve a természet körforgását, érdemes egy-két dolgot beiktatni az őszi napi rutinba. Táplálkozás: Ilyenkor a színes zöldségeket esszük, hiszen nekik van szezonjuk, bennük van a legtöbb táp- és hatóanyag: keressük a narancs és a piros, lila színeket: a paprika, paradicsom, sárgarépa, hazai édesburgonya, a cékla vannak a legjobb formában. Ne hag…