2022-re több lesz az elhízott, mint a sovány fiatal, és drasztikusan nő az alultápláltak száma, a fejlett világban is!

Világviszonylatban az elmúlt negyven évben tízszeresére nőtt az elhízottak száma az 5-19 éves korosztályban. Egy új kutatás szerint 2022-re már több lesz az elhízott fiatal a világon, mint amennyi a sovány.

Az új kutatási eredményekhez – amelyeket a Lancet nevű szaklapban jelentették meg – több mint ezer tudós szolgáltatott adatokat az 1975 és 2016 közötti időszakról, a munkát pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Imperial College London fogta össze. A hatalmas tudományos munka során közel 130 millió, 5 év feletti ember súly- és magasság adatait vizsgálták meg; 31,5 millióan 5 és 19 év közöttiek, 97,4 millióan pedig 20 év felettiek voltak. 

1975-ben az elhízott fiatalok aránya még kevesebb, mint 1 százalék volt, amely számszerűsítve 5 millió lányt és 6 millió fiút jelentett. 2016-ban az arány a lányoknál 6%-ra (50 millió fő), míg a fiúk esetében 8%-ra (74 millió) nőtt. Összesítésben tehát 11 millióról elkeserítő 124 millióra növekedett a szám, ezt tetézi még 213 millió túlsúlyos fiatal a nagyvilágban – olvasható a Science Daily cikkében. 

„Az elhízás az elmúlt évtizedekben világszerte egyre nagyobb méreteket öltött, az elhízottak száma pedig jelenleg is folyamatosan nő a kevésbé tehetős országokban”– szögezi le a tanulmány egyik vezető szerzője, Majid Ezzati professzor. „Az utóbbi időben, a gazdag országokban a helyzet valamelyest stabilizálódott, ennek ellenére az elhízási ráták továbbra is elfogadhatatlanul magasak.”

Ezzati szerint a trendért elsősorban az élelmiszerek marketingpolitikája okolható. Úgy látja, generációk nőnek fel elhízottan, mégis alultápláltan.

Mindemellett, a soványsággal küzdő fiatalok száma is elrettentő: a probléma 2016-ban 75 millió lányt és 117 millió fiút érintett világszerte, melynek szintén számos népegészségügyi vonzata lehet.

Az alultápláltság – függetlenül attól, hogy soványság vagy elhízás áll a háttérben – tehát komoly, fenyegető veszély, amely gyakran ugyanazokban a közösségekben, egyidejűleg van jelen.

„Ezek az adatok rávilágítanak, hogy az elhízás már az egészségügy globális krízise, és a helyzet csak még tovább romlik, ha nem kezdünk hozzá végre a drasztikus változtatásokhoz” – nyilatkozta a WHO koordinátora, Dr. Fiona Bull.

Forrás: http://magyarkonyhaonline.hu/ot-ev-mulva-mar-tobb-lesz-az-elhizott-mint-a-sovany-fiatal

Hasonló bejegyzések

  • Nyaralás-élmény otthon… avagy tenger gyümölcsei 15 percben :-)

    „Minden a fejben dől el”…Nem tudom, hogy így van-e, mert nem szoktam ilyen dolgokon törni a fejem, de ma megkívántam a tenger gyümölcseit… hiszen süt a nap, meleg van, nyár van… és az ember nem tölti az egész nyarat a tengerparton… én legalábbis biztosan nem :-). Mégis vágytam az érzésre… A kulináris sznobok majd azonnal felkapják a fejüket:…

  • Cukros üdítők és gyümölcslevek helyett igyunk fermentált limonádét!

    Én már régóta mondogatom, hogy egyáltalán ne igyunk gyümölcslevet, még hozzáadott cukor nélkülit sem (lásd az ingyenesen letölthető „13+1 tipp&trükk az egészséges táplálkozáshoz” dokumentumot)! Helyette készítsünk gyors, erjesztett limonádét, amiben nagyon kevés cukor van, viszont annál több hasznos baktérium, ami javítja a mikrobiomunk (és egé…

  • „Fúziós” húsleves, házikoszt módra, sok zsenge, ropogós zöldséggel

    Ez a recept csak úgy magától jött, mint sok más… Sima csirkehúslevesként kezdte pályafutását (tanyasi csirkeaprólék, a bőrökkel együtt), a végeredmény mégis egy talán magyar-vietnáminak mondható, fúziós, de nagyon is házikosztos frissítő leves lett, anélkül, hogy bármilyen receptet megnéztem volna… Mikor a hús már majdnem puha volt a levesb…

  • Rebarbarás fordított süti

    Ebben a süteményben van cukor, mert karamellt édesítővel nem lehet csinálni. De én annak a híve vagyok, hogy nem túl gyakran igenis lehet cukrot enni annak, aki nem szenved komoly szénhidrátanyagcserében, inzulinrezisztenciában, cukorbetegségben (és ezek közül van olyan, ami visszafordítható, türelemmel, odafigyeléssel, megfelelő táplálkozással és mozg…

  • A feketeberkenye antocianinok hatása és mechanizmusa a májfibrózisra

    A májfibrózis kóros elváltozás, amely a krónikus májbetegségek egyik fő problémája. Az Aronia melanocarpa Elliot antocianinok (AMA) fontos biológiailag aktív anyagként erős antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek, és bizonyos megelőző és terápiás hatásokat gyakorolhatnak a májfibrózisos betegségekre.