|

Lassan sült hideg libamell, fermentált zöldség keverékkel

Három hónapja iszom a fermentált céklalevet, és érzem, hogy jót tesz nekem (leginkább a bélflórámnak). És higítva, hidegen, fröccsként kimondottan ízletes, kívánatos, bevallom, megszerettem 🙂 Most már mindig lesz itthon ;-).

De valamiért még több erjesztett zöldségre vágytam. Van már zsenge karalábé, de nyersen nem bírok sokat ennyi belőle (K-betűvel kezdődik, az epének bizony lehet megterhelő az ilyen típusú zöldség).

Jó dolog, hogy visszatérünk az erjesztési konyhai technológiák használatához, mert azt már a kutatók is elismerik, hogy az erjesztett táplálékok a limitált képességekkel rendelkező probiotikumokhoz képest sokkal hatékonyabban (gyorsabban és egészségesebb struktúrában) képesek rendbe hozni a mikrobiom-unkat (amit lánynevén bélflórának ismerhettek…annál azért több, de az elméleti magyarázatokba most ne menjünk bele…)

Ezért aztán készítettem egy erjesztett zöldség-mixet, mert azt már bárki könnyen megemészti.

Kb. 4-5 nap alatt készül el, és az ízvilága keleties lett, mert gyömbért is tettem bele.

Így aztán jól illett a lassan sült, hideg libamellhez 🙂 !!!

Hozzávalók (szerintem bármilyen zöldségből készítheted, nekem most ezek voltak kéznél):

  • 1 karalábé
  • 2-3 zsenge sárgarépa
  • ujjnyi gyömbér meghámozva, lereszelve
  • újhagyma, ízlés szerint
  • zsenge zöldbab, pár szál
  • só (nem jódozott, ez nem jó az erjesztéshez!)
  • bors

Elkészítés:

Mindent lereszeltem, megsóztam, borsoztam, és egyszerűen egy dunsztos üvegbe zártam, hamarosan engedett annyi saját levet, hogy ellepte a zöldséget.

Nem napos helyen, 4-5 nap alatt erjedt meg.

Hasonló bejegyzések

  • Vegetariánus és gluténmentes fasírt, rengeteg hasznos tápanyaggal

    Nem szeretem a minden-mentes táplálkozási formákat, mert az ételintolerancia nem ok, hanem okozat, és mindenképpen arra kell törekedni, hogy megtaláljuk a probléma okozóját…. mivel ez a téma egy hosszabb diskurzust igényelne, maradjunk annyiban, hogy ha már gluténmentesen étkezünk, akkor tegyük ezt tudatosan, és próbáljuk pótolni azokat az anyagokat, am…

  • Tyúkudvar a Patikakertben

    Tudtátok, hogy még nem is olyan rég a baromfi és a gyümölcsfák egyfajta szimbiózisban éltek a vidéki portákon? A gyümölcsfák alatt kapirgáló tyúkok és egyéb baromfi komoly kártevőgyérítést végeztek, védték a fákat, permetszerek nélkül… és közben persze jót lakmároztak 🙂 … Nem, nem a gyári tápból… hiszen nekik is ugyanolyan fontos a…

  • Rebarbarás fordított süti

    Ebben a süteményben van cukor, mert karamellt édesítővel nem lehet csinálni. De én annak a híve vagyok, hogy nem túl gyakran igenis lehet cukrot enni annak, aki nem szenved komoly szénhidrátanyagcserében, inzulinrezisztenciában, cukorbetegségben (és ezek közül van olyan, ami visszafordítható, türelemmel, odafigyeléssel, megfelelő táplálkozással és mozg…

  • Édesség a nyári hőségben- friss zselé, harmonikusan egymáshoz illő összetevőkből

    Azt talán nem nagyon kell magyarázni, hogy miért jó az eper, főleg a szabadföldi, és ami keveset utazott. Ebben a receptben különösen, hiszen nyersen használjuk. Így a magas C-vitamin tartalma is megmarad. A rebarbara zöldség, az angoloknál gyakran használják süteményekbe (én is jövök majd egy süti-recepttel). Viszont a kínai, tibeti orvoslás 4000 év…

  • Nyaralás-élmény otthon… avagy tenger gyümölcsei 15 percben :-)

    „Minden a fejben dől el”…Nem tudom, hogy így van-e, mert nem szoktam ilyen dolgokon törni a fejem, de ma megkívántam a tenger gyümölcseit… hiszen süt a nap, meleg van, nyár van… és az ember nem tölti az egész nyarat a tengerparton… én legalábbis biztosan nem :-). Mégis vágytam az érzésre… A kulináris sznobok majd azonnal felkapják a fejüket:…

  • Egy kis személyes…

    2012 elején, rögtön azután, hogy befejeztem „előző életem” felsővezetői, üzletasszonyi tevékenységét, inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam. Véletlenül – bár mint tudjuk, véletlenek nincsenek. Az orvosom kegyetlenül őszinte volt: ebből bizony pár éven belül cukorbetegség lesz. Öt vagy tíz év múlva, azt nem lehet tudni, de egy biztos: e…