2012 elején, rögtön azután, hogy befejeztem „előző életem” felsővezetői, üzletasszonyi tevékenységét, inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nálam.

Véletlenül – bár mint tudjuk, véletlenek nincsenek.

Az orvosom kegyetlenül őszinte volt: ebből bizony pár éven belül cukorbetegség lesz. Öt vagy tíz év múlva, azt nem lehet tudni, de egy biztos: egyszer cukorbeteggé válok…

Ötvenévesen ez nem volt túl jó hír, a családban soha senki nem volt cukorbeteg, de arról azért hallottam, hogy ez bizony nem vicc.

Az orvosom „kedvesen” folytatta: igen, a cukorbetegség egyik elkerülhetetlen szövődményeként: vese elégtelenségben, vagy szív- és érrendszeri problémák, vagy májproblémák miatt, esetleg stroke-ban fogok meghalni… és jóval hamarabb, mint az átlag…

Megijedtem.

Diétázni kezdtem és mozogni. Amúgy sejtettem, mi az oka a bajnak: előtte sok tíz évig kevés és rossz minőségű alvás, kevés mozgás, a táplálkozás terén ugyan jó és változatos ételeket ettem, és mindig is kerültem a gyors ételeket, az üdítőket, soha nem rendeltem ételt, csak az volt a gond, hogy mindezt nem jó időben tettem (nappal szinte semmit, este annál többet…). Mindez, a stresszel együtt megtette a magáét…

Az első év után -minden igyekezetem ellenére-, romlottak az értékeim. Elkövettem ugyanis azokat a hibákat, amiket – sajnos a hiányzó dietetikusi és orvosi támogatás nélkül-, szinte minden kezdő IR-es elkövet. Pl. natúr joghurtot ettem reggelire, minden nélkül. Merthogy az jó, finom és egészséges. Persze hogy az, csak nem egy IR-esnek, és főleg nem reggel….

Ezért végül gyógyszert kellett szednem….

De nem hagyott nyugodni a dolog, a matematikusi, okoskodó hozzáállásom ezt nem engedte meg…

Rengeteget olvastam, itthoni és külföldi cikkeket, és bizony nem volt könnyű kihámozni belőlük, hogy mi a jó és mi nem… (elég komoly fejtörést okoznak a világ orvosainak és kutatóinak is a rohamosan terjedő szénhidrát-anyagcsere problémák, a szinte járvány-szerűen terjedő cukorbetegség…).

Végül összeállt bennem egy -saját- kép, hogy mit és hogyan kell tennem. A mozgást is tudatosabban műveltem, mikor megértettem, hogyan hatnak a különböző mozgásformák az inzulinháztartásra.

Az étkezésem jelentősen megváltozott: ötször ettem/eszek naponta, és szinte mindent, csak egy kicsit másképp, és mindent a maga idejében.

És így találkoztam pár évvel ezelőtt az antioxidánsokkal is, szűkebben véve a polifenolokkal, a szabad gyökfogó, rejtett gyulladásokat csökkentő antocianidokkal.

Kipróbáltam, és működött.

Végül ebből lett a Patikakert: az ültetvény, és az elhatározás, hogy másokkal is megosszam azt, ami az összeszedett és összerakott tudásom szerint hasznos az egészségünknek. A termékünkben lévő antioxidánsok önmagukban nem csodaszerek, hiszen sok mindent kell másképpen csinálni ahhoz, hogy jobban legyünk.

De az biztos, hogy az egyik fontos összetevő, mert a szervezetünket, a szervezetünket alkotó komplex rendszereket bizony kondicionálni kell. Ugyanúgy, mint a hajunkat vagy az arcunkat. TÁPLÁLNI KELL, méghozzá megfelelően. Az elfeledett, elhanyagolt mikro-tápanyagokkal.

Az orvosom nemrég azt monda, hogy tankönyvbe illő eset-tanulmány vagyok 🙂 , mert öt év után már nincsenek inzulinrezisztenciát mutató vizsgálati eredményeim…

Jobban érzem magam, mint akár tíz évvel ezelőtt….