Együnk vagy ne együnk hüvelyeseket? A harira leves receptjének margójára

A harira leves, amit nagyon szeretek készíteni, mert annyira finom, hüvelyesekből készül: csicseriborsóból, lencséből, én néha még egy kis zöldbabot is teszek bele, sőt vöröslencsével sűrítem liszt helyett.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Több diéta és táplálkozási tanácsadó egyáltalán nem javasolja a hüvelyesek fogyasztását. Vannak, akik egyenesen anti-tápanyagnak nevezik, mert a benne lévő fitátok (fitinsav) megnehezít(het)ik bizonyos ásványi anyagok (vas, cink) felszívódását.

A másik oldalon, szintén kutatások bizonyítják, hogy ugyanezen anyagok vitaminokként viselkednek, és nagyon jó hatásuk van pl. az inzulinháztartásra, a hasnyálmirigy működésére, a mikrobiom táplálására, sőt a szív-és érrendszeri, a cukorbetegség, és a daganatos betegségek megelőzésére….

(Az inzulinrezisztenseknek ismerős lesz az Inositol hexafoszfát (IP6), hiszen gyakran javasolják az orvosok IR esetén ezt az étrend kiegészítőt, ami bizony nem más, mint a fitinsav…)

Amúgy mindenki eszik fitinsavat, aki zöldségeket eszik. Már megint a mennyiségekről és a helyes konyhatechnológiákról van szó… szerintem….

Az én véleményem az, hogy normális mennyiségben és helyesen elkészítve igenis fogyasszunk hüvelyeseket. Kár lenne megvonnunk magunkat a pozitív hatásoktól, és a rengeteg hasznos egyéb nyomelemtől, mikro-tápanyagtól és rostoktól, amiket a hüvelyesek tartalmaznak.

Mire figyeljünk?

• a hosszú, bő hideg vízben történő áztatás csökkenti a fitát csoportok számát és mennyiségét

• az áztatóvizet soha ne használjuk fel az ételeink elkészítéséhez

• ugyanezért ne használjunk konzerv hüvelyeseket, biztonságosabb és sokkal olcsóbb az otthoni elkészítés… és igazán nem nagy munka, valljuk be…

• az erjesztés és a csíráztatás is jelentősen csökkenti a fitátok jelenlétét, sőt, az így keletkezett savak még segítik is az említett ásványi anyagok hasznosulását (!!!)

• a teljes kiőrlésű gabonalisztek ugyanúgy tartalmaznak fitátokat (ezért kell élesztő nélküli, hosszú kovászos kelesztésű (=fermentált) kenyereket fogyasztani, nem beszélve arról, hogy a kovászolás még a lisztben lévő gluténokat is „elődolgozza”…)

• vigyázzunk az olajos magvak mennyiségével, azok ugyanis arányaiban sokkal több fitátot tartalmaznak, mint a hüvelyesek….

Mindent összevetve szerintem érdemes hüvelyeseket enni. Kizártnak tartom -figyelembe véve a mai táplálkozási szokásainkat-, hogy túlegyük magunkat belőlük, főleg, ha magunk készítjük el belőlük az ételeinket….

Hasonló bejegyzések

  • A galette dícsérete, avagy akkor is egyél hajdinát, ha nem vagy glutén-érzékeny!

    A galette egy hagyományos bretagne-i étel, lényegében hajdinapalacsintáról, lepényről beszélünk. Én először galette-t Budapesten ettem, egy francia szakács által elkészítve, és nagyon-nagyon finom volt! Pizza-szerűen, ropogós, behajtott szélekkel, sokféle, sós vagy édes feltéttel. Stílusosan, kitűnő bretagne-i almaborral (na, az is megérne egy mis…

  • Bizonyított a Feketeberkenyében található antocianin öregedés-lassító hatása

    Az idősödés a legnagyobb rizikófaktor a legtöbb neurodegeneratív betegség esetében, mely a kognitív funkciók csökkenésével és jelentősen befolyásolja az idősek életminőségét. A kísérlet során alkalmazott számítási elemzések azt mutatják, hogy a fekete berkenyében található antocianin növeli az öregedés-gátló folyamatok strukturális stabilitását.

  • Zöld leves, avagy mindenből érdemes levest főzni …

    Sorozatom második levese nem is annyira különleges. Vagy talán mégis? Épp egyeseltem a sárgarépát az ágyásaimban, és azon törtem a fejem, hogy miért kerülöm én ezt a munkát annyira, minden éven?! A szívem hasad meg a zsenge, ezeknek az élettel teli növénykéknek a kihúzgálásakor… (és ezért aztán jó sűrűn nő a sárgarépám, teljesen szakszer…

  • Tavaszi babsaláta csalánrügyekkel

    A csalán, ez az elfeledett tápláló és gyógyító növény, sokkal, de sokkal többet érdemelne, mint amennyit foglalkozunk vele. És főleg, mint amennyit fogyasztunk belőle.
    Ebben a salátában ugyan mellékszereplőnek tűnik, és nem is látszik a képen, hogy ott van, mégis most, tavasszal, tekintsünk rá főszereplőként.

  • A fekete berkenye csodája (1. rész)

    Egy nagyon egészséges, és természetesen a Patikakert egyik fő gyümölcseként tudatosan kiválasztott bogyós gyümölcsről szeretnék Veled egy csokor tudományos tényt megosztani….

  • Rubus occidentalis: A Fekete málna-potenciálja a rák megelőzésében

    A Rubus occidentalis egy fekete gyümölcsű málna, amely Észak-Amerikából származik. Népszerűsége és kereslete az évek során egyre nőtt, mivel a tanulmányok körvonalazzák magas antocianin- és ellagitannin -tartalmát és jelentőségét az emberi egészség szempontjából. A kémiai összetétel és a farmakológiai aktivitás kölcsönhatása, a sejt- és molekuláris szintű hatásmechanizmusok mind aktív vizsgálati területek.